Bemutatkozás
Beke Gyöngyi, kineziológus, kineziológus oktató és Kriston Intim Torna tréner vagyok. Több évtizedes egészségügyi háttérrel és tapasztalattal rendelkezem. Eddigi életemet végig kísérte a másokkal való törődés szándéka. Az egészségügyben végzett munkám során egy idő után úgy éreztem van más irány is, ahol önmagamat kiteljesítve jobban tudok az emberek segítségére lenni. A kineziológia One Brain (egységes agy) módszerét 2000-ben ismertem meg. 2002-ben az Egészségügyi Továbbképző Intézetben reflexológiából és természetgyógyászatból államilag elismert vizsgát tettem. 2003-ban, még a főfoglalkozásom megtartása mellett, egyéni vállalkozóként megnyitottam magánrendelőmet. Ma már több éves kineziológiai munkával a hátam mögött úgy gondolom, hogy ez az egyik legmegfelelőbb módszer arra, hogy segítsek azoknak, gyermekeknek, nőknek, férfiaknak, akik valamilyen pszichés ok miatt nem tudják életüket olyan minőségben élni, ahogyan azt valójában szeretnék. Munkám során megtapasztalt pozitív élmények arra ösztönöztek, hogy még mélyebb ismeretekre tegyek szert ezen a területen. Ezért 2009-ben a kineziológiai oktatói képesítést is megszereztem. Az elmúlt évek alatt, mint kineziológust többen kerestek fel rosszul megélt nőiességükkel, sikertelen párkapcsolattal összefüggő problémákkal. Ezek az esetek késztettek arra, hogy ismereteimet, tudásomat tovább bővítsem. Úgy gondoltam, hogy sok esetben a testi és a pszichés gondok összekapcsolódnak, ezért 2009-ben Kriston Intim Torna tréneri végzettséget szereztem.
A kineziológia One Brain (egységes agy) módszere a jobb és bal agyfélteke összehangolt működésére törekszik. A jobb agyféltekés rajzolás a domináns bal agyfélteke „rovására” a jobb agyféltekét helyezi előtérbe. 2003-ban, kineziológusként találkoztam a jobb agyféltekés rajzolással, mint az önbizalom növelésének, az önismeret kiteljesedésének egyik formájával. Tapasztalatom az, hogy a kineziológia One Brain módszere és a jobb agyféltekés rajzolás szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ez a felismerés saját életemben is gyökeres változást hozott. Egyre többet rajzoltam, majd elkezdtem a színek felé fordulni, és rajzolok, festek azóta is.
2009-től – immár főfoglalkozásban – szeretnék minél hatékonyabb és komplettebb segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak.
Amennyiben további ismereteket kíván szerezni az általam gyakorolt kineziológiai módszerrel, illetve a Kriston Intim Tornával, vagy a jobb agyféltekés rajzolással kapcsolatban, akkor kérem tekintse meg weboldalamat, amely választ adhat az adott témákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre.